Mű_Tétet Emelek III. (Előeksön)

Mikor kell megtudnod a műtéted napját?

Valójában nem kell tudni, ez ilyen egyszerű.

Pakolj össze és amikor kapod a hívást, akkor ugorj és menj, 'mission impossible', nah valahogy így zajlott ez nálam is.

Fogalmam sem volt, ugyanis az orvost nem tudtuk elérni már napok óta, megkértük a barátnőt, aki évekig azon az osztályon dolgozott, hogy ugyan már járjon utána, ez mind csütörtök este zajlott le, amikor is barátnő hív, elkaptam a grabancát és a kislány be van írva péntek délre.

Érted, csütörtök este tudom meg, hogy amúgy másnap műtét, de erről senki sem értesít,
’yes it’s that shit’... és ha el sem megyek, akkor mi van?

Megműtenek valakit és ráfogják Én, majd rájönnek, mégsem, ez inkább tipikus lenne:
műhiba, bibe bibapp.

Megnyugodtam?

Nem, mivel másnap reggel fél 8-ra már ott kellett lennem (éhgyomorra természetesen), ezért főleg örültem, hogy pont útközben promóció, csokikat osztogattak a járókelőknek, bezzeg én nem voltam későn kelő, csak késő, de nem érdekelt, várjanak, én is vártam, már ha marha, marhára vár valaki, felmentem az osztályra, az osztályom már várt, szerenáddal, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, tehát álltam a sorban, előttem nénike szintén arra a műtétre jött amire én, kajak cink, de hallottam neki az orvos azt mondja, csókolom ma minden szóban forgó műtét elmarad, senkit sem műtenek, az ön napja jövő hét csütörtök, még egyszer elnézést kérünk, hogy behívattuk.

Gondolkoztam, ez mekkora szopacs’, mert akkor az enyém is, vagy itt most akkor mi is van, franc se tudja, orvos kérdi: ki maga?

Mondom én csak a pizzákat hoztam, hova tehetem?

Orvos hátrafordul, valaki rendelt pizzát?

Mondom, nyugi doki ’zsömápelle’... jah mondja, akkor a zsömléket ki rendelte? Mondtam már nyomatékauchan az én nevem...

- Jaj Kedves, kezdhette volna evvel, rögtön szólok az orvosának!
Önt már felvettük, mindjárt megkapja melyik kórterembe megy.

- Mi van?

Én nem akarok kormos terembe menni, se kórosok közé, se a kórusom közé,
elég volt általánosban altosban.

Mondjuk az előtérből belátni arra a falra, hogy melyik kórteremben ki van, a nevem már ott díszelgett, mellette még valami felpötyögve, nem láttam el odáig, csak reménykedtem, hogy a zárójelben az van :’Very Important Person’.

Orvosom előkerül (!), behív egy vizsgálóba (Dr. Beke_m ugye), mondja ’schnell, schnell’, vetkőzz bébi, itt gyorsan ki lehet esni a pikszisből... Nadrág le, ennél gyorsabban nadrágot csak akkor szoktam ledobni, ha már nem bírok magammal és mondjuk utána szex jön.

Nem is tököl, azonnal elkezdi zöld alkoholos filccel (!) berajzolni, amit ki fog pár órával rá szedegetni belőlem, közben elhinti, nem lesz altatás, mert az lenne a legnagyobb kibaszás velem, lesz viszont helyette gerincérzéstelenítés, mondom bazz’hát ez király, én meg nem fogom végignézni ahogy csinálja, még akkor sem, ha nem érzem, és még mondjuk bódult is vagyok, utána katéterre meg főleg nincs szükségem, elkezdek aggódni, sűrű telefonálgatásba kezdek, kiderül az altatóorvosom sem az lesz, akivel eddig beszéltem, hanem a legjobb, ez némiképp nyugtat, de nem értem a káoszt, majd átlátom, járvány volt, ezért nem engedtek be senkit, ezért maradtak el műtétek, és az altatóorvosom meg azért a legjobb, mert anyu barátnő meglepiből
Dr. Patakit szervezte nekem.

Remélem nem Attila a keresztneve, és nem kopasz, és nem is kezdi el énekelni a Kört, ha majd...

De mi a különbség, ha attól is elalszom, meg ettől is?

Itt már fél 10, és még mindig nem tudom elhinni, hogy 12-kor a műtőben leszek. Bár lehet, hogy ez direkt így van kitalálva, hogy fel se fogd és már túl is légy rajta.

Gyorsan megkapom az ágyam, le kell vetkőznöm hálóingre, sminkemet le kell mossam, ami eléggé fájdalmas számomra, és az összes ékszert le, tehát az összes ékszerem egy pár fülbevaló, igen, még az orrpiercingemet is le kell vennem, kicsit aggódok, remélem nem fog beforrni, képes rá, egyszer már megtörtént. Így van ez a szabadon hagyott lyukakkal, ugyebár.

Gyors EKG, majd bekötik az infúziót, szerencsére a fejemet még nem, közben nővérke mondja, magának itt nincs ere (mármint a csuklómra érti), de majd próbálkozunk! Uhh, mondom ez király lesz, remélem ma van az első napja is, de azonnal betalál, csak beparáztatott.

Még arra van idő, hogy megismerkedjek szobatársaimmal, egy éppen távozó, a szerencsés, aki túlélte, már a nevét sem tudom megkérdezni, annyira gyorsan pörög el, mellette Erzsike, 50 éves raktáros, 2 napja nem eszik, ugyanis két napja vár a műtétére, kiderül őt is akkor, és őt is ugyanaz az orvos, és őt is ugyanazzal amivel engem, természetesen kikérdezgettem, kiderült,
akinek a helyére kerültem, az egy fiatal anyuka,
aki most az intenzíven nyomja jó intenzíven,
rossz ómen, de ez az én formám.

Ágyszomszédom Peti (!) néni, 76 éves nyugdíjas, nem egyszerű eset,
már a járókeretéből ítélvén sem lehet.

Közben bejön Kati, a takarító hölgy nagy robajjal, és már mondja, hogy azért ő mégsem fogja az osztályát elhanyagolni, még ha helyettesítenie is kell, bár ez láthatóan senkit sem érdekel, de nincs más választásunk, hallgatjuk panaszáradatát, hogy a kolléganőnek családi problémái vannak, és ő ezért dolgozik már reggel 5 óta és még sokáig nem megy haza, tehát még találkozunk vele (hurrá).

Közben elviszik Erzsikét a műtőbe, én meg elkezdek félni...

(folyt. köv.)

(2008.Február 3.Vasárnap)