LEGO. Legoltósabb foltos kis nadrágomban tömködtem anno, majd hagytam el apránként, párnám alá is gyömöszöltem, orromba is dugdostam, fifikás voltam mindig és építő, jó munkásember, ki kis házakat húzott fel, parkokat nemesített és hatalmas tornyokat, korokat szakított át, itt a szónoklat nem kell, mert ez tiszta, szita agy, de van ami megmaradt.
Történelem nekem, s neked, mi így nőttünk fel, mindig megmosolyogtat ha rágondolok, feljő az emlék, és néha fájó, de alig várom hogy lássam, ahogy csemetém beletemetkezik ebbe a kis játékba, lehet ugyanazt teszi majd, mint az anyja, de remélem azt is nálam kreatívabban, jobb alternatíva, mint Barbi hölgyeket és ifjúkat párosodásra kényszeríteni s a szélnek ereszteni.
Persze most nem magamból indultam ki, hanem vasárnap reggel a Sugárba egy sudár, sugár napfényben még kora délután, lazy sunday, de ez sem zaklatott fel, a Legóm 75 éves, szerény személyem lassan negyede neki, de sebaj, megnézem öregapám, tiszteletem adom felé, míg merengek a múlton rózsaszín ködfelhőben, addig megállítanak, stop, és hidegzuhanyként ér, hogy nem juthatok be csak úgy, várnom kell, méghozzá jó sokat a sorokban, de megnyugtatásul kapok egy kis cédulát, melyen egy időpont, este 7 lifeg (az óriási érdeklődésre való tekintettel, és az igen olcsó
0 Ft-os jegyáraknak köszönhetően egy félórában csak 150 embert tudnak beengedni, hogy ne legyen akkora tumultus), bakker, hát ez jó késő, mit tegyek, haza már nincs időm menni, mert akkor jöhetnék vissza, itt meg a plázalázba nem akarok elégni, ekkor fordultam egyet, jóóó akkor ma cinema is, legalább megy az idő.
A választék pocsék volt... egy film, a címe: Superbad, megnéztem, végül is annyira rossz nem volt, mint a címe, de az a tipikus amcsi maszlag, szarszagú lét, utálom is meg nem is. Hohó, de amit rég nem tettem meg filmnézés közben, az most bekövetkezett, beszólhattam, az úgyis megy nekem, méghozzá az egy sorral feljebb, a fejem felett csivitelő 14 évesekre (amúgy a film 16karikás, igazolványt gondolom nem kértek), tehát nem hagyták abba a dumát, én meg kérdeztem, hogyha annyi a megbeszélnivaló azt miért nem odakint oldják meg, amúgy is tágasabb!? Persze megjött a válasz: Mi a bajod, beszóltál? Mondom jah, be, képzeld, nem volt frappáns, de a hanglejtésem eléggé odabasz és legalább bejött, utána nevetni is alig mertek. Nagyon helyes, könyveltem el magamban.
Végre bejutottam az én kis kiállításomra, bár még 30 percet tébláboltam előtte jobbra-balra. Meg sorban álltam (imádok sorban állni), lehet ismerkedni, meg is szólítottak, toltak előre és kérdezték honnét 6-os legós rózsaszín fülbevalóm, meg menő LEGO-robotos szintén rózsaszín pólóm (azért stílusosan kell megjelenni, ugye).
Bent újra gyereknek éreztem magam, egyedül a bájöniköl (Bionicle) ami kimaradt az életemből, azt a mai generációnak hagyom, de a többi újra a régi volt, egyszerre akartam látni mindent, gyorsan átfutottam az 1000 nm-en, ahogy rajtam meg a hideg... láttam vikingeket, nagy hajókat, a Lánchidat, egy hatalmas várost, robotokat, állatokat, autókat, házakat, télapót, jaj mennyi mindent.
A nap poénja az volt, mikor egy kissrác egy jó nagy fekete fegyvert készített legóból, felemelte és hangosan mondta: "LEGO, gyerek kezébe nem való!" Frappáns.
Később lekuporodtam egy kislány mellé, akiben az akkori önmagam láttam és megkérdeztem, segíthetek-e neki, mert van pár jó trükköm. Mire ő csengő édes hangon: "Te is tudsz ilyet játszani?"
Mire én: "Hát persze aranyom!"
Ja, és még a ruhánk színe is egyezett, azt hiszem, nem véletlen...
Utoljára kifelé menet felfirkantottam a kívánságfalra, hogy mit is szeretnék a télapótól LEGO formájában kapni ebben az évben. És az emlékkönyvbe egy macskakaparást: "LegOFF, ez kiütött!"
...és tényleg.
Videó: http://youtube.com/watch?v=O-tkqpHnxTI
Jamie Kenedy and Stu stone: Circle Circle Do Dot
(2007.november 3. Szombat)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése