Pető nénit nézem, ahogy eszi az ebédjét, némi töpörtyűt szárazkiflivel, a kórházi ebédhez hozzá sem nyúl, jó, mondjuk ahhoz én sem nyúlnék.
Asztalán egy üvegpohárban egy pohár tejföl mellette beletuszkolva egy kék fehércsíkos fogkefe, a virág elszáradva szinte kóró, egy műanyag csecsebecse mosolygós fejjel, zacskókban kölönböző megfejthetetlen dolgok, rajta metro újság azonegy zokni.
Kiderül hetek óta itt dekkol, nem csoda, hogy mindent felhalmozott, pár percre rá látogatója akad, akit Jutkának hív…

Míg merengek rajtuk közben mellém is betolják a zöld lepellel takart gurulós ágyat.
Jesszus, egy pimaszul fiatal és szemtelenül helyes srác fog letolni a műtőbe, nekem meg meztelenre kell vetkőznöm elötte, elpirulok, de megteszem, reménykedek már látott ilyet, gyorsan odafutok és bebújok a takaró alá és már visznek is…mikor megyünk, a folyosón teljesen az a filmes kép van bennem ami most megelevenedett, amikor a beteg csak a falat látja a lámpákkal amik sormintaként futnak elötte, majd lift le pár szinttel lejjebb be a műtőre várakozva az előtérre, nagy csapat röhögcsél, fejem felett sok sok tábla, mellettem műtétre váró betegek, én is várok, majd a fiatal srác betol egy terembe és azt mondja, most megborotvállak…mondom hol is?
Monjda hát azon a részen, ahol…szavába vágok, mert érzem kezd zavarba jönni, mondom kösz, már megborotválkoztam, kérdi biztos, mondom igen, aztán megint megkérdezi, alaposan, biztos?
Figy, szeretnéd mindenképpen megnézni vagy elhiszed?Kérdem tőle.
Végül csak elhiszi és visszatol a helyemre.
Kicsit izgatónak találom a szitut, hogy meztelenül fekszem egy ágyon körülöttem vagy 6 izmos termett pasi és csajokról sztoriznak, néha fel felülök, hogy jobban halljam mit mondanak, magamban kuncogok.
Ez a várakozó tér, ha elvonatkoztatunk olyan nekem, mint egy vágóhíd és mi az állatok várunk , vajon mikor is visznek el, vajon mi is lesz, tudom kicsit morbid, de nekem sokszor ez jutott eszembe, és amikor jönnek érted és áttolnak a műtőbe az meg totál Kóma sztájl (Robin Cook) aki olvasta a könyvet, de mozit is csináltak belőle.


A műtők kiskamrákra elosztva az egyikbe betolnak.
Ekkor megismerkedem az altatóorvosommal akit meglepiként rendeltek hozzám, és nagyon kedves, megnyugtat, hogy természetesen altatás lesz, majd 2 percre rá az orvosom ugrik oda (Dr Beke(m)) és kérdezget, hogy vagyok, elkezdünk sztorizgtani, hogy enyhítsük a feszültséget ami valójában nincs is, maximum egy kis félsz bennem.
Meg kell mondjam fantasztikusan nézett ki a műtő, kórház nevet nem mondok, csak annyit, hogy ez egy nemrégiben felújított kórház és maximálisan meg vagyok elégedve azzal, amit láttam, teljesen hipermodern, a képet csak egy fekete rádiós magnó bontja némiképp, de örültem, hogy volt olyan tárgy amit ismertem is.

A bal lábamat műtötték és amikor a műtőasztalon feküdtem akkor lekötötték a bal kezemet nehogy véletlenül altatás közben esetleg hadonásszak.
Orvosom egy zöld ruhában volt, rajta némi vérfolt, mondom neki, te figymá'kicsit leetted magad! Erre ő: Jajj az csak az izzadság!
Az altatást megelőzően minden esetben szükség van arra, hogy legalább 6 órát ne együnk elötte (ez az enni- és innivaló teljes megvonását jelenti), mert az altatás során illetve az ébredéskor hányhatunk, így az esetlegesen gyomorban levő tartalmat félrenyelhetjük, ami tüdőgyulladáshoz is vezethet.
Nem véletlenül kérdeznek meg tőlünk mindenfélét gyógyszerérzékenység és társai, komplikáció előfordulhat el nem mondott gyógyszerérzékenységre, függ az altatás a súlyunktól a erőnktől, sok műtét elött csinálnak terhelés vizsgálatot, EKG vérnyomásmérés, ezek fontos dolgok, bármennyire pitinek tűnhetnek.
Nálam egy rövid ideg tartó (1-2 órás) bevatakozás volt és vénásan kaptam az altatást némi altatógáz ( Altatógáz - N2O - dinitrogénoxid - kéjgáz) belélegzésével.
Hihetetlenül durva érzés, körülbelül olyan mintha valami amfetamin tartalmú cuccot dobáltál volna magadba.(Persze én nem próbáltam ilyet, csak hallottam!):)

Sajnos:)a hatás nem sokáig tart, mert körülbelül számolsz tízet és el is alszol.
Altatóorvosomnak mondtam is amíg még tudtam, hogy durva cuccot adott, köszke, azt tudom, hogy valamiről beszélgettünk,szórakozóhelyekről tán, de végeredményben csak odáig jutottam, hogy mondja nekem, gondoljak valami szépre és azzal aludjak el...erre én rávágtam: Jó akkor a Beke(m) doktor úrra fogok gondolni...erre ő: Ezt akkor megszívtad!:)
Nevettünk mindketten és még megjegyezte, hogy ha mosolygok akkor így is fogok maradni egész végig!
Ezzel a mondattal el is aludtam.

Az ébredés furcsa, mintha távolról valaki beszélne hozzád, vagy be lennél rúgva, mintha másnapos lennél és akkor már tolnak ki a műtőből, de még mindig beszélnek hozzád, ébresztgetnek, altatóorvosom (Dr Pataki) megkérdezte, hogy nah végülis milyen dolgokról álmodtam, arra emlékszem, hogy, azonnal rávágtam, hogy pasikról álmodtam, jó pasikról és közben nevettem is, tehát csak folytattam az alatás elötti sztorit, de mikor telejsen feleszméltem és kivittek egy terembe ott nagyon magányosan éreztem magam és elkezdett tudatosulni mit is csináltak rajtam, úristen a lábam és persze jött vele a fájdalom is ami annyira rossz volt, hogy elsírtam magam, és fáztam, de ez állítólag egy teljesen megszokott reakció, késöbb mikor megkaptam a fájdalomcsillapítót a nyugtatókat teljesen ellazultam.
videó: http://youtube.com/watch?v=RIFbQN2txmQ
Péterfy Bori & Love band: Ópium

Gondolkoztam, ez mekkora szopacs’, mert akkor az enyém is, vagy itt most akkor mi is van, franc se tudja, orvos kérdi: ki maga?
-
anem a legjobb, ez némiképp nyugtat, de nem értem a káoszt, majd átlátom, járvány volt, ezért nem engedtek be senkit, ezért maradtak el műtétek, és az altatóorvosom meg azért a legjobb, mert anyu barátnő meglepiből
Itt már fél 10, és még mindig nem tudom elhinni, hogy 12-kor a műtőben leszek. Bár lehet, hogy ez direkt így van kitalálva, hogy fel se fogd és már túl is légy rajta.
napja vár a műtétére, kiderül őt is akkor, és őt is ugyanaz az orvos, és őt is ugyanazzal amivel engem, természetesen kikérdezgettem, kiderült,
rossz ómen, de ez az én formám.
Orvosom Dr. Beke (az ország egyik legjobb Érsebésze), akit azonnal el is neveztem Beckhamnek. Mondtam is neki: Hát rajta Doktor úr, 'csavard be, mint Bekem', szerencsére humoránál volt és azonnal rávágta:
Az első laborvizsgálatomra január második hetében esett sor (á la bor vizsgálat_állaborvizsgálat), szinte pikkpakk elvégeztem, megkaptam a BeUtálót mindenhová, a vérvételnél csupán 1 órát kellett várni, és nem is féltem, kiskoromban az első vérvételi emlékem az bennem maradt, ugyanis meg lettem dicsérve, előttem egy 60 éves nő szétsírta magát, én a kis 8 éves meg hagyta, hogy szurkálják, emlékszem, extra büszke voltam magamra, még ajiba barbie-t is kaptam aputól, a doktornő meg leszidta a 60 évest, hogy hogy lehet itt hisztizni, mikor ez a kis csöppség meg egy szó nélkül tűri, ez azóta se változott, ráadásul nőtt egy nagyon szép vastag erem a karhajlatomban, ez a tipikus mikor szúrod má’ be ja, hogy már fél litert le is csapoltál rólam szindróma.
Nah, a vizeletvizsgálatom ellentétben szánalmas lett, adja a kezembe a poharat meg a csövet, hogy akkor
majd kávék tömkelege, némi Ice-T és energiaital, aztán rájöttem valamire, 'Ezek' engem le fognak kapcsolni, ugyanis előző este doppingoltam az öcsémmel,
A kórházban az utolsó emberem az asztrológus volt (hehe vicces is lenne, ha lenne a kórházakban egy külön iroda erre és a napi vizitdíj ellenében Tarot megmondanák a műtét kimenetelét), tehát akivel konzultálni kellett, vagyis nem az asztrológus és nem is asztronauta, hanem az Aneszteziológus, rá többet vártam, mert időpontot kaptam, tudni kell azt is, hogy a legfontosabb ember egy műtétnél ő, más nevén
- Allergiák? Mondom: arra eléggé allergiás vagyok, ha valaki késik, persze ő nem erre gondolt.
megmérte a vérnyomásom, ami elég magas volt, és Mondja: Ugye izgul? Mondom: Cseppet sem, miért kéne? Mondja: Jól van, nem baj ha izgul... jó, akkor beletörődtem, izgulok... csak arra nem tudtam rájönni, vajon, miért is?!
Ugye gondolná az ember, mi sem egyszerűbb, mint bemegy, megtüdőszűrik és csókolom, mehet haza, pár nap múlva meg az eredményért. Hát nem! Ugyanis az új rendszer szerint 30 éven aluli személyt csak magánorvos beutalásával lehet mellkas röntgenezni. Ó mondom, basszátok meg, eddig ez nem volt, kiderült, közel 2 hónapja van ez érvényben, és még leszúrást is kaptam, hogy milyen tudatlan vagyok.
vonalnyi eltérést, aztán mondta, hogy az az a vonal amiről nem tudják mi, de azt hozzátette, ne aggódjak, mert lehet ők rontották el a felvételt, és akkor többszörösen előre is bocsánatot kér, vagy egy kis tüdőgyuszi maradéka akár, de azt azért még megkérdezte tőlem,
A művelet, amiért 20 percet vártam fent, tartott kb. 2 percig, amikor megkaptam az eredményt, hogy vigyem le a doktornőnek. Útközben gyorsan a fény felé fordítottam, mint egy megnyugtatásképpen, hogy ott van é az a bizonyos vonal, ami a gondot okozhatja vagy sem, de a kis vonal nem volt ott, tudtam hogy ők rontották el a felvételt, és a valós fontos dolgaimat később kezdvén fölöslegesbe behívattak, evvel munkát adva miss mosolytrécs asszisztensnek. Hálelujza.
A bocsánatkérés is megvolt, és tényleg jó sűrűn, de azért csináltak nekem pár parázós órát, hogy akkor ha ezen múlik, akkor az egész bukik, tényleg.
anyámat azért lehordtam, de csak gondolatban, hogy találhatott volna más apát is, akitől jobb géneket örökölök.
Mindenképpen az, apu meg ránézett anyura és tudta, hogy Ő az igazi!
Dolgozott bennem, de valószínűleg fel sem fogtam akkoriban, és amikor meg már terjedt, akkor már tény volt, nem is kellett felfognom, mert látható volt és nem szép látvány, nagyon nem, most képzeljétek el egy sima még feszes zsenge lábon egy csomó zöld ér, amik csak terjednek és nőnek és nőnek és terjednek, napról napra, évről évre, és szégyelled, miközben nem tehetsz róla, szertorna, no strand a nyár, csak hosSzÚrágta nadrágokban,
Igen, meg lehetett volna, kapSzulákkal, és a show must go on, meg kenőcsökkel, meg a
Vérciki vagy, de tényleg, jó, hát végül is nem gond, éhezzen a család és akkor kipengeted a 200ropit rá per láb, de akkor meg mégis miből, és akkor még a hálapénzről nem is beszéltünk
Múltkor lemondtam, de most egy nem átlagos, nehéz pénteki napon túl, orvosi vizsgálatok után, talán ez az uccsó' bulim
átnézés után voksom a jó öreg Charlie-ra esik és Jég dupla viszkivel
("
tehát ennek alapján küldtem sms-em: 
Ha alakítom, akkor KILlAKIcKItT? Kacskaringós utakon, s a sárgán, a vártnál mindenképpen meglepődötten, fehér lepedő, ami vizes, vízjeles. (Halak) egy tintanyaló papírtigris, aki kicsit ’windisc great’, ahogy a hajamba kap a szél, akkor kivágom a reset - ez a szerelem? 
nyers húsba harapni s élvezkedni rajta. 
Áthallgattam pár számot s halogattam a násztáncot, betegség kezdemény, úgy kell azt az utolsó év reggelén, reggelinek megfelel, omlett Coldrexszel + T-rex az orrban lázas Lujza, estére pöppet felcsusszant a blúza, a blues meg halkan bezúz.
Az egész nap ezzel telt, sőt még az éjFélisTen, anyámmal koccint, unalmas mi, de annyira nem, mivel 10 percre van tőlem a 100 fős buller, bullshit a red bull, jön és int, na meg szárnyakat ad.
"Go to the party", kint már tátongó Alki Anti+Adrik, az artéria tágul, pupilla szintén, hisz az utam vörös szőnyegen át vezet, s leparkol Ferenc krt. 15. (iwiwen is fent van, ha érdekel!), ezelőtt 60 évvel az előző életemben jártam itt, hiszen kapucsengőt meg sem nyomva, már nyitódott is a kapu (jelszó: cseri cseri lédi) smafu ez, valami nem stimmel, de a zene mégis jön felém, mega fény, meg a Frédi meg a Béni s kérdem jó fele? Mondják jah befele, kinek a béfele sokkal jobban fáj, mivel a sötét ellepett (vakbél).
konyhában kötöttem ki (vallom, a konyha a legjobb hely a buliban), s töltöttem ki a teret, vagyis a tört pohárba a tekilát, ne kívánd, csak húzzon az aki akar, ez nem a Dakar, nem sietünk, itt nincs dakargatnivaló, se parabolha, igyunk, azt jól van, bújék, bújék a bánat, bemutatkoztam párnak egy párnak, párnának küldőbe jó volt a fürdőben berekedés, negyed óráig senki se jött felénk, hirtelen pánikérzetem lett, egy elveszett kilincs kapcsán.
- megkértem, hogy máskor a kedves édes anyukája csinos tomporát fogdossa! -, volt fröccsöntős, balhés, majdnem verekedés, DJ-nek beálló báli hamu: pipőke, pintyőke, pintyen mindegy, spájzban rádióra gogozó meg a korona a fejen, a szobát kulcsra záró a fiút a fiúval összekeverten, helyzeteket kuncogva élvező, levelező tagozat.

Öcsémékkel alapozás otthon, utána alpozózás, majd felérve pózolás helyben, sietségünkre lekéstük az uccsó buszt, maradt a taxi meg a szaxi a ciccáknak cida mentes este, ha volt is, nem én voltam, amúgy is én azt mindig kibulizom (meg magam).
Helyszín:
Annyira hideg volt, hogy csak reménykedtem, lesz valaha meleg is. De lett is, merthogy kis falkákba meleg falatkák néztek körbe-körbe, a többiek a sörbe, forrongó tömeg helyére rakta az ingadozást, már nem volt fáradozás, hogy magamat fűtsem, de azért a
Volt egy-két ismert arc a hazai zenepalettáról, kiket nem a parkettáról kell felkaparni, mert agyon tapossák, max húzzák le, mint a nyűtt tapétát, tape_ing szét! 