LÁT?_OK!

Úgy érzem nem kérek sokat, mégis keveset kapok, hitetlen sorokat, s most érzelemmentesen csapot s papot hagyok, hagynék és elébe se mennék az oltárnak, páran az old timenak élnek, miközben a jelenben vagyunk, hagyjuk már magunk mögött büszkeségünk s a sértett énünk, sértett lényünk, mert fényünk a harcban elvész s az önmarcangban kárhoz, oly gyakran mennél apádhoz vagy anyádhoz, de ezt neked kell megoldani, meg toldani, kis Toldy, saját agyaddal fundálni.

Tessék talpraállni!

Keresni az újat, csak az lehet ki lufit fújhat, ki nem fél attól, hogy közben (akár) pukkad.





Sok fiút gyűjtöttem magam köré, sokan sérültek, s még mondják, hogy csak a lányok sírnak.
Sohasem volt ez másképp, mindig a hímnemmel jöttem ki jobban, bár a JOBban inkább a nőkkel.
Gyengék nagyon, baszki', mindegyik egy ex után epekedik vagy épp vetekedik, vetemedik sérült lelkével másra, de nincs idő szerelemre annál inkább egy válságra, hiába a vásárra vitt bőr, a képén van bőr.
Egy ex, aki jól átbaszta őket vagy akibe szerelmesek voltak anno a NŐ.
Köztük az önsajnálat dívik, a csajjal randin a dividikk' és a díva a déványon szép szerével osztó, de van egy teóriám, mely nem prosztó, melyben zokszó nélkül osztom én is a férfit és a nőt, melyben mink' vagyunk a hibásak, mert ez egy hibás sakk, rossz lépésekben ütjük ki egymás érzelmi bábuit, ez egy loveujjnyi az embernek, de hatalmas az őszinteségnek, a tó fölött a stégek és mind felettük a tettünk, mit sokszor elfeledtünk, s ahol megpihenhet a lelkünk...de csak a lelkünk szárad rajta.

Mondanám szajha, merném tenni, de marad a Szajna parti mese mely a vesékbe lát, s formálja a kedvet, s merném felmérni a terepet, csalódtam sokszor s eleget, de most már mindenek felett állok és végre LÁTOK.